Március közepe van. A korábbi években ilyenkor már lázasan készültünk a diákjaimmal az Örökségünk’ 48 nevezetű országos történelmi és társadalomismereti verseny döntőjére. Izgatottan léptünk be a Stefánia Palota zsúfolásig telt színháztermébe, ahol ünneplőbe öltözött diákok hallgatták végig az ünnepi műsort, majd mérték össze tudásukat a 19. századi magyar történelem sorsfordító eseményeivel kapcsolatos feladatokban.
A felkészülés során feldolgozott szakirodalom terjedelme, a korszakról szóló információ mennyisége elgondolkodtató. Mennyi esemény, mennyi hős, mennyi hazafi kapcsolódik ehhez a pár évtizedhez! Semmihez sem fogható érzés látni az ország legkülönbözőbb településeiről, középiskoláiból érkező fiatalokat, csillogó szemüket és lázas igyekezetüket, hogy nemzeti nagyjaink dicső tetteit felidézzék, helyükbe képzelve magukat jelenítsék meg a szabadságharc kiemelkedő eseményeit.
Ezt látva meg vagyok győződve róla, hogy a mai ifjúságban benne lakozik a Márciusi Ifjak hazaszeretete és szabadságvágya. Azon a szombat délelőttön Petőfi, Jókai, Vasvári, Széchenyi és Kossuth, Görgey, Damjanich, Bem elevenedik meg és lakozik bennük.
Ma nem készülünk sehova. Itthon ülünk ebben a furcsa helyzetben, és vágyunk a szabadságra. Vágyunk a találkozásra, az ünnepi műsorra! Talán soha nem volt 1848 márciusának üzenete aktuálisabb, mint ma! A fiataljainkra gondolok. Nemzetünk jövőjére. Szívemből kívánom, hogy jusson el hozzájuk és költözzön szívükbe 1848 hőseinek dicsősége, emlékezzenek, és őrizzék meg ezt a nehéz, de gyönyörű örökséget!
Petőfi Sándor: 15-DIK MÁRCIUS, 1848
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!… már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!…-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
Nem elég… most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! –
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet…
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16.
